2017. szeptember 12., kedd

...

Jöttem, olvastam blogokat és abban elfáradtam. Öregszem, vagy mijaszösz.
Járok a személyi edzőmhöz rendesen, és komolyan mondom, aki azt mondja, hogy a gyógytorna nyuggermutatvány a könnyűsége miatt, annak azt üzenem, hogy menjen és csinálja helyettem. Szerencsére jól haladunk és a fejlődésem érezhető, az első alkalommal a gyógytornász "úristenezzelmicsináljak" pánikrohama után tegnap már a "cél a spárga!" felkiáltással kezdtünk neki az órának. Egyetlen gyakorlat van, amit képtelen vagyok megcsinálni, azaz megcsinálom, de nagy fájdalmak árán - na az egy kicsit aggaszt, mert a csajszi szerint alapgyakorlat, amit mindenkinek könnyedén kellene csinálnia és mivel ez nekem nem megy, az szerinte nagyon aggasztó. Na de azért, mert őt aggasztja, engem nem, mert van célom és tudom, hogy mire vagyok képes.
A benti társulat jelenleg elvan a csapatépítőn, a főnököm totál kikészült idegileg, hogy én nem megyek és még az atyaúristent is megkörnyékezte, hogy rábeszéljen, hogy a kezelést tegyem át máskorra és inkább menjek csapatépíteni, de tök jól haladok a saját magamért való kiállásban, ugyanis meghallgattam, átgondoltam (nem) és nem mentem. Az egészségem fontosabb.
Most amúgy jó, mert tök jól haladok a munkámmal is, mert nem tart fel. Apró örömök, ugye.

2017. augusztus 31., csütörtök

fitness

Tegnap voltam először a személyi edzőmnél (gyógytornász). Nos, a doki után ő is teljes idegösszeomlást kapott, amikor megvizsgált.
Rengeteg feladatot megcsináltatott velem, miközben felmérte az állapotomat, ami finoman szólva is sz.r. Fizikai állapotom jó, de a csípőm olyan durván szét van esve (a csípőficam miatt), hogy azt mondta, gyógytornával sem biztos, hogy meggyógyulok (azonnali reakcióm: olyan nincs). Ugyanis most úgy állunk, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy csípőficamosan sántikálva tudjak csak menni, amolyan lábhúzósan. (azonnali reakcióm: na én aztán biztosan nem). Szóval nem sok jóval kecsegtetett. Azt javasolta, hogy manuálterápiára is menjek el, igaz, az fizetős (megnéztem, és bakker, brutálisan drága...). A csontkovácstól óva intett (de eddig minden gyógytornász, akivel beszéltem), azt mondta, hogy attól le is bénulhatok, de ez a manuálterápia kifejezetten nekem való.
Rettenetesen fájt a feladatok végzése közben a csípőm, hazafelé pedig fogszorítva mentem a fájdalmak miatt. Ráadásul a kattogás sem annyira jó, mint hittem, ugyanis az volt rá a reakció, hogy "csak nehogy egyszer totál kikattanjon".
Szóval megint k.anyáztam egy sort, illetve kettőt, hármat... emlegetve az összes orvost, akivel összehozott  az élet a derékfájdalmaim miatt, és akik legyintettek rá, így most itt tartok, ahol. De emlékeztetem magamat arra, hogy most végre igazán jó kezekben vagyok, orvosilag és gyógytornászilag is és semmi visszafordíthatatlan nem történt.

De, a dolgok jó oldalát nézve, megint csak büszke vagyok magamra a saját magammal való kapcsolatom miatt, ugyanis én rendszeresen csinálok nyújtó gyakorlatokat, amiket érzem, hogy szeret a derekam. Ma ilyen feladatokat kaptam, amiknél viszont semmilyen fájdalmam nem volt, pont a rendszeres "tornáim" miatt, itt meg is lettem dicsérve, hogy remekül ráéreztem, hogy mire van szükségem. Ettől kicsit erőre kaptam, mert más volt úgy tornázni, hogy ezt "éreztem" és más úgy, hogy a gyógytornász konkrétan ajánlja ezt a mozgássort - most még nagyobb lelkesedéssel csinálom.
És ha ez nem fáj, akkor ha a tegnapi erősítő gyakorlatokat csinálom, azokat is meg fogja szeretni a testem és szép leszek és egészséges. 
 A tegnapi, gerincerősítő gyakorlatokat magamtól nem csináltam volna (pont a fájdalom miatt), szépen, lassan, fokozatosan kell dolgozni. Tehát rajtam nem múlik a dolog.

Elég sokat beszélgettünk is a lánnyal, mesélte, hogy sokan mennek, mintha kötelező volna, de semmit nem hajlandóak tenni magukért, csak szenvednek, nyavajognak és azt várják, hogy majd ő, kézrátétellel gyógyít. Úgyhogy neki is külön élmény az, hogy én ennyire aktív vagyok és teszek is a gyógyulásért. El is látott mindenféle videóval a tornához (amit ő készített), meg kinyomtatott tanácsokkal, amit örömmel is fogadtam.
Az én agyam nem tudja felfogni az olyan dolgokat, hogy valaki rosszul van, gyógytornáznia kellene és nem csinálja a feladatokat, hanem csak várja a sült galambot. Ha szarul vagyok, és tehetek érte, hogy jobban legyek, akkor teszek azért, hogy jól legyek, nem nyavajgok. Hát nem? Vagy de?

2017. augusztus 28., hétfő

fitnessz

Mondtam M-nek, hogy akkor én a hónapban konditerembe fogok járni. Nézett egy nagyot, mert nem úgy ismer, mint akinek minden szíve-vágya a konditeremben való időtöltés, de bólogatott, hogy ha ez a szívem vágya, hát menjek (Mennyivel jobban hangzik, mint az, hogy megyek gerinctornára, vagy gyógytornára nem? Az olyan mammeres hangzású).
Pénteken vissza kellett túráznom a kórházba, mert nem telefonon kell jelentkezni az edzésekre, hanem hogy a fitnessbérletet be kell dobni a konditerem postaládájába,és akkor kijelölik a személyi edzőt, akihez mehetek. A neve már megvan, délután beszélem meg vele az első edzés időpontját.


kaland

Szeretem a hosszú ruhákat, amikben van egy kis nőies rafinéria (tehát nem a mamis zsákruha, meg a most menő "kézműves"), szombaton is egy ilyet vettem fel. Hosszú, fényben kicsit átsejlő, szép mintával és szabásvonallal. Már amíg kiértem az állomásra, megkaptam a dicséretet, de amikor Pesten bóklásztam benne - éppen M-hez tartottam a munkahelyére - megállított egy fickó, aki kicsit zavarban volt, hogy "hülye" kérdést tesz fel, de mivel biztattam, hogy majd én eldöntöm, hogy a kérdés hülye-e, hát megkérdezte, nem ülnék-e neki modellt. Kerekedett a szemem, hogy éééééénnnnnn???? és nagy bánatára azonnal elutasítottam, hogy biztos, hogy nem... kicsit még győzködött, hogy akár fényképről is, de legyek már a modellje, de nem adtam be a derekam.
Névjegykártyát vagy elérhetőséget nem kaptam, hogy mi lenne, ha meggondolnám magam, ezért egy pillanatig nem vettem komolyan az ajánlatot (szexelni meg van kivel), de tény, hogy az egómnak jót tett, hogy negyvenévesen ilyenekkel megállítanak, és persze azóta ezzel szívom M. vérét, hogy Én a Múzsa.

2017. augusztus 25., péntek

...


Úgy döntöttem, hogy kihasználom a munkahelyi lehetőségeket és a céggel szerződésben lévő egészségügyi intézménybe mentem el, egy ortopéd sebészhez, mert hiába a fizikoterápiás kezelés, egyre jobban fáj a bokám. 
Megnézte a tavalyi gerincröntgen képemet, és az annak alapján leírt leletet, és közben csóválta a fejét. 
Elővette a gerinc makettet, a röntgenképet és az annak alapján leírt leletet és tételesen végigment rajta, megmutatta a maketten is, és a képen is, hogy hogyan kellene kinéznie, és hogy valójában hogy néz ki a gerincem, hogy hol vannak komoly problémák. „Ugye maga is látja?” – kérdezte, és igen, láttam. Érdekes módon, aki a röntgenfelvételt kielemezte ORVOS, az nem látta, én meg hiába mondtam, legyintettek… (pedig ugyanabban a rendelőintézetben készült a felvétel)  pedig nem hinném, hogy születésemkor ott lettek volna, 40 évig eltűnnek, majd most ismét megjelennek ezek az eltérések… Erre mondta doktorbácsi, na ezek nem is orvosok… nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Majd a konzultáció végén az összefirkált „mindenrendbenvan” leletet nézve azon gondolkodott, hogy odaadja-e nekem, majd összegyűrte és a kukába dobta dühösen „mert ez szemét!”.

Igazán hálás vagyok, hogy hozzá kerültem, ő az igazi, „békebeli” doktor, aki nem csak szakmailag, de emberileg is toppon van. Figyelt rám, figyelmesen meghallgatta a panaszaimat és mindenre számomra is érthető választ adott. Azzal pedig, hogy levezette az ok-okozatot is, végleg a szívembe zárta magát.

A lábfájásomra közölte, hogy azzal most nem foglalkozunk, mert a gerincemet kell azonnali hatállyal rendberakni - azáltal majd a lábam is rendeződik.

Igazából, ha azt vesszük, ettől függetlenül brutális mákom van, én ugyanis mindig hallgatok a megérzéseimre és a testem jelzéseire is. Gyerekként, tiniként aktívan sportoltam, akkor még nem voltak panaszaim, és nagyon sokáig tünetmentes is voltam, de egy idő után hiába próbálkoztam tornával, ezzel-azzal, a vége az volt, hogy nagyon fájt a derekam. Persze megkaptam a magamét, hogy csak nyavajgok, hát itt a bizonyíték, hogy nem. Azért ettől függetlenül nem vagyok az az önkímélős fajta, és bár nem sportolok, de rengeteget mozgok aktívan (szerintem többet, mint a divatfutók…). Viszont úgy gondolom, hogy a testünkre figyelni kell, márpedig a nyitott csigolya, ha tünetmentes, ha nem, különleges bánásmódot követel.

Ja, és még jó, hogy szüléskor nem engedtem epidurált, ugyanis nyitott csigolyánál az nagyon nem javasolt…

Szóval most le vagyok tiltva minden sporttevékenységről, a gerincet megterhelő mozgásról a kezelés ideje alatt. Nézzük a jó oldalát, a szeptemberi kötelező csapatépítési programon úgysem volt kedvem ugrabugrálni, na most papírom van róla, hogy nem is kell, sőt, kifejezetten tilos 3 hónapig mindenféle gerincterhelő cselekedet.

Persze azonnal megindult a vezérhangya a buksimban, mert én mindig, mindent a lélekre vezetek vissza – a lélek nyelve a betegség címmel. Néhány masszőr is megállapította már, hogy a hátizmaim teljesen be vannak feszülve, és én is tisztában vagyok azzal, hogy a feszültséget életem jelentős részében inkább elraktároztam, mint kiadtam, így 42 év feszültségét hordozom a testemben, az meg azért egy idő után jelentkezik. 

A lelki okokat idén nyáron elengedtem (erről majd egy másik bejegyzésben írok), de a fizikai testemből is el kell engedni.

2017. augusztus 24., csütörtök

nemnormális

Najó, hazudtam. Szoktam hülyeségeken gondolkodni.
Múltkor M. szemébe beszállt egy kis bogár, és amikor ki akartam szedni, elszaladt... kb. két milliméteres minibogár, minilábakkal, spurizott, mint valami profi sprinter, be, a szemhéj mögé... én persze teljesen pánikba estem, hogy egy bogár szaladgál a szemhéja alatt, és most tuti belefúrja magát a szemgolyóba és (nem részletezem tovább, legyen elég annyi, kreatív fantáziám van...).
Erre ma, hazafelé az én szemembe is beleszállt egy ilyen bogár, és amikor ki akartam venni, nem hagyta magát, és az is elsprintelt... Természetesen a történet folytatása horror verzióban, többféle változatban lepergett a szemem előtt, szóval, ha nem jelentkeznék többé, ez az oka.

:)

Tegnap barátnőm azt fejtette ki, hogy milyen gyorsan ment el a nyár és ezt a pár napot még hatékonyan kellene eltölteni, mire én azt mondtam, hogy az én nyaram csodálatos volt, és semmi világmegváltó tervem nincs, örömteli programom pedig bármikor lehet, nem csak nyáron. Erre kicsit szemrehányóan közölte velem, hogy "persze, mert te mindig, mindennel elégedett vagy". Én meg mit mondhattam volna, mint azt, hogy ez így van rendjén.

Barátnőm egy tükörkép számomra... Régen én sem bírtam magammal, és a lelkemben uralkodó káoszt a külső világom kényszeres rendbetételével próbáltam uralni, soha, semmivel nem voltam elégedett (leginkább magammal) és örökké pakoltam, rendezkedtem, változtam és változtattam, agyaltam és agyaltam és agyaltam...
De mára lenyugodtam.

Befejeztem a múltban és a jövőben való időzést, a múlton és a jövőn való örökös agyalást, a semmiből való problémák gyártását, a "mi lett volna, ha" és "hogy történhetett volna másképpen" kérdések feltételét, és jelen vagyok mindig, a jelen pillanatban.

Terveim vannak, céljaim vannak, szépíteni, fejleszteni szeretek, de már nem sietek, nem rohanok, nem görcsölök... igen, vannak megoldandó kihívásaim is, de már nem fújom fel őket nagyobbra, mint amilyenek, és nem csinálok kis gondból megoldhatatlant, pusztán a hülye agyalásommal.
Már nem vagyok a saját ellenségem. 

És igaz, ami igaz, valóban, elégedett vagyok. Megdolgoztam érte.

A kérdés pedig, amit nap mint nap, akár többször is felteszek magamnak az az, hogy "hogy lehetne ez még csodálatosabb?" 

2017. július 18., kedd

...

Ahhoz képest, hogy ma nem dolgoztam, bakker... reggel elmentem végre a fizikoterápiás kezelésre, ami nagyon jó volt. Aztán elmentem a Bazilikához és ittam egy tejeskávét. A kávézóban szóvá tettem, hogy nincs magyar kiírás, és végül is az ott dolgozókkal ki is beszéltük, hogy ez mennyire helytelen, hogy Magyarországon egy kávézóban ne legyen magyar árlista, függetlenül attól, hogy turista központ-e vagy nem. Szerintem szégyen, hol van még ilyen ország, amely a saját tagjait veszi semmibe?

A kávé isteni volt, a személyzet nagyon kedves, én meg nagyon szőke, mert kaptam a pohárra kartont, hogy ne legyen forró (elvitelre kértem) és persze nem tudtam ráhelyezni, a végén a lány még arra is figyelmeztetett, hogy vigyázzak, a nyelvem ne égjen meg.
Mivel a kávézó teraszán még sok hely volt, így úgy döntöttem, hogy mégis ott fogyasztom el a nedűt.

Volt egy betervezett célom is. Ott, a közelben dolgozik valaki, aki nagyon ellenem van és mindenáron ártani akar nekem, úgy, hogy csak közvetve ismer (ergo személyesen nem), és ez nem csak pletyka szinten nyilvánult meg, hanem konkrét, aljas tettekkel... nevezzük nevén a dolgot, mentálisan bántalmaz(ott), de a mentális bántalmazásának is nagyon súlyos következményei voltak... . Voltak álmatlan éjszakáim miatta, rengeteget sírtam, sőt, még telefonszámot is kellett cserélnem, totál kikészültem lelkileg attól, amit művelt... Döbbenet, hogy mekkora károkozást engedtem egy gyakorlatilag vadidegennek.
De szerencsére én ebből is tanultam és ezt is a saját fejlődésemre használtam fel. A mentális bántalmazás engedélyezése az én döntésem.
Bár ő a mai napig személyes megszállottam, én már változtam és változtattam. Elkezdtem úgy tekinteni rá, az az ő világa, az ő valósága, és nekem nem kell azonosulni vele, és nem más az egész, csak az ő érdekes nézőpontja, és valójában nem árthat nekem, ha én azt nem engedem. A gyengeségemből erőt kovácsoltam.
De úgy éreztem, hogy a végleges lezáráshoz szükséges az, hogy elé álljak és felszólítsam arra, hogy nézzen a szemembe.
Egyszer már egy buszon együtt utaztunk, ahol ő nem ismert meg engem (pedig még meg is löktem), de akkor rosszul lettem a közelségétől, pánikrohamot kaptam....
Sajnos a jelenlegi tervem csak félig sikerült, ugyanis amikor érkezett, mire odamentem volna hozzá, már bement az épületbe, ahová nem akartam utána menni, hiszen nem balhét akartam, csak azt, hogy a szemembe nézzen. Ettől függetlenül az akciót sikerélményként könyvelem el, ugyanis megjelenésétől nem ugrott görcsbe a gyomrom, nyugodt és magabiztos maradtam és energiával teli. Sőt mi több, megkönnyebbültem, ami csodálatos érzés és azt jelenti, ismét megszabadultam egy negatív korszakomtól.

Ezután elvégeztem a mai napra tervezett próbavásárlásokat, majd a barátnőmmel töltöttem a napot és ünnepeltünk egész nap. Nálunk ez egy szokás, minden jó történést megünnepelünk, és ez nem alkoholos dorbézolást jelent, hanem azt, hogy mindig azt mondjuk "most ünnepelünk" és az akár egy pohár málnaszörppel is megtörténhet, hogy koccintunk a velünk történő csodás dolgokra, és most is volt bőven mit megemlíteni. Beültünk a Duna-parton a Bálnába, majd felsétáltunk a Gellért-hegyre egy-egy doboz frissítővel és az árnyas fák alatt beszéltünk ki minden témát, ami egy nőt érdekelhet, ami egy barátságban felmerülhet.

Szép és jó dolog, hogy voltam ma a kezelésen, de sajnos megint sikerült megerőltetni a bokámat a sok sétával és gyalogolással, jó nagy hiba volt.

peace

Elméletben mindenki tudja, hogy a másik róla alkotott véleménye személyes meggyőződésből fakad és vígan mondják "lesz.rom ki mit gondol rólam", az is elképzelhető, hogy így is gondolják. Ám úgy vélem esténként ennél jóval többen pityeregnek, forgolódnak álmatlanul a másik véleménye miatt, mert mégis azonosultak vele... én is ilyen voltam, elfogadtam mások véleményét, lesz.tam, ám mégis tudat alatt azonosultam velük, ezáltal okoztam magamnak pityergős perceket... ám most végre eljutottam arra a szintre, hogy már máshogy cselekszem... elfogadom mások véleményét, de ezzel egy időben tudatosítom magamban, hogy az ő világuk nem az enyém, az ő valóságuk nem kell, hogy az én valóságom legyen.
Mindenki a saját életét, valóságát, meggyőződéseit, korlátait, félelmeit éli, nem kell, hogy a világok keveredjenek, hogy emberek átrántsanak a saját, nekem nem tetsző világukba, mert abból mindig káosz van és általában én szívom meg - saját terepen legyőznek a rutinjukkal.
Ez nekem jelentős előrelépés, azt hiszem ma meg is ünnepelem, hogy elértem és végre tényleg elértem ezt a mérföldkövet.
"Ki minek gondol, az vagyok ANNAK" :)

2017. július 17., hétfő

a mai nap margójára

Ma reggel még úgy éreztem magam, mint szélbe dobott puzzle készlet, sose rakom össze magam, de aztán a meditáció segített és az, hogy az asztalra csaptam: márpedig ez nem az én világom, gyerünk Univerzum mutasd meg, mi jóval tudsz kárpótolni!
Délutánra eljutottam arra a szintre, hogy hű meg ha és aztamindenit! Nagyon sok jó dolog történt velem. Például az, hogy holnapra ismét kaptunk egy plusz szabadnapot, mert xy jön látogatóba, és a dolgozók nem kívánt személyek odabent, egy próbavásárlást megcsináltam ma, kb. két perc alatt végeztem, a vonaton kaptam egy nagy, szeretettel teli ölelést, amire nagy szükségem volt... de sorolhatnám tovább és tovább a mai nap csodálatos történéseit. Hogy lehetne ez még ennél is jobb?

Ja, amúgy ti tudtátok, hogy van olyan, hogy "székletdonor"? Az orcakönyvön láttam egy felhívást, hogy ilyet keresnek, én először és másodjára sem hittem a szememnek, hogy ilyen létezik, de utánanéztem és létezik.

Mivel úgy van a nyár, hogy egy hét munka, egy hét szabi, a mostani hetem a munka(hely)en töltöm. Szerencsére most is érvényes a könnyített műszak, és szerencsére a főnök még nem tűnt fel. Így kibontakozhatok - blogokat olvasok, írhatok végre bejegyzéseket (hehe), tanulhatok, inspirálódhatok.  Szerencsére nagyon hasznosan el tudom tölteni az időmet.

Munkaidő után pedig ismét mehetek próbavásárolni. Az első kifizetések már megérkeztek a számlámra, tehát fizetnek rendesen, úgyhogy érdemes csinálni.

Most már csak arra kell választ találnom, hogy vajon miért jönnek velem szembe tömkelegével a párkereső honlapok? Az kellene még nekem, hogy ne unatkozzak... jaaa.... nem is unatkozok.
Mingyá' körbeveszem magam fokhagymával, meg Bibliával meg keresztekkel, hogy védelmezzenek.

gasztro

Kaptam ajándékba két nagy tököt. Mivel tökgyalum nincs otthon, így elkezdtem agyalni, hogy mit is kezdjek vele... nézegettem a neten a recepteket, de egyik sem hatott meg... nos, a vége az lett, hogy egyikőjüket felkockáztam, jénaiba tettem, tejfölből, krémsajtból, tejből és carbonara porból szószt készítettem hozzá, ráöntöttem úgy, hogy teljesen befedte a tököt, a tetejére reszelt sajtot szórtam és megsütöttem... enyhén szólva is bitang jó lett. A szósz a sütéstől krémsűrűvé vált, és kihűtve is mennyei finomság lett belőle.
A magokat meg jól eltettem, hogy legyen jövőre nekem is.

...

Amikor kiesek az egyensúlyomból, egy meditáció mindig segít. Belépek a jelen pillanatba, mint egy védelmező burokba és tudatosítom magamban, hogy a múlt már elmúlt, a jövő pedig még nincs itt, felesleges a jelen pillanaton kívül bárhol időzni. A jelen pillanat az egyetlen, ahol biztonságban vagyok... ilyenkor kitágul a tér, elcsitul a vihar, megnyugszik a lelkem.

???

Miért mindig a bántalmazott gondolkodik azon, hogy mit rontott el? (teljesen mindegy, hogy milyen jellegű bántalmazásról van szó...)

...

Jöttem, olvastam blogokat és abban elfáradtam. Öregszem, vagy mijaszösz. Járok a személyi edzőmhöz rendesen, és komolyan mondom, aki azt mo...